Zentai Tóth Béla: Napkelte / a Riván

Általában csendes a tenger éjje-
lente. Gond nélkül körülér merészen.
Összeférünk szép elegáns viszonyban,
s szól a javamra.

"-Jöjj, maradj itt untig: az Ég feléled.
Mindig így várod, keserűn. Javadra
átcsap átlátszó csalafinta nyelvre,
s hajnali borra.

Támolyogsz 'vérem, keveregsz sebezve?
Hagyd magad! Meghív kora társaságom.
Ütközik, sújt kényszeredett világod?
Semlegesítsed!

Hajt a tág, pökhendi világ, legázol,
hallgatag, szívós alakod határoz?
Egymagad dönts! Tán ezer évre megfor-
dulhat a sorsod."

Bujtogat buzgón. Na, keresztülugrom?
Fészkelődöm, lépjek-e? Mákonyálom:
...elvonultan, nyílt palotában élek,
félreesően.
------------
…ténylegesen csak...

kórosan vágyott menedékhely erjed
bennem. Eszmélet zavarog keményen.
...Védelem? ...fellel valamennyi léptük,
s vészes a mérgük.

Rendhatóság űz. Szilaj ellenőriz,
s őt valóságos diadal lerázni.
Kényszerítő, életerős igény ez
… célratörően.