Tary Orsolya: Sarki fény

Kicsit még hallom Bartókot, még nem némult el Teljesen.
Mint arcon a búcsúcsókok, a fantomérzés nem Múlt el.
Sötétség. Járművek fehér zaja takarja be az estét.

Lépések verik fel a relatív csöndet, s távolodnak A Corvin-negyed felé.
Luxus lakópark épült a nyomornegyed elé.
S röpültek a hétvégi telkek, inkább ideköltözködtek.
Ki akar ma filoxérás szőlőt kapálni?
Itt van konditerem, uszoda, mozi akármi.

Egyetlen utcával arrébb, ott más a vidék.
Ott még emlékeznek rá, hogy mit jelent a pribék, És talán példát is tudnak rá mondani.
Összesóhajt egy ráncos homlokzatú házsor,
S mielőtt földre hullna, kicsit lebeg még a por.
A szemközti házon nyomok:
Forradalmi golyóké.
Szellő hoz egy illatot, ez bizony a Folyóé.
Csak egyszer nézhetném meg magamnak!

De én itt állok, világítok egyedül:
A Nagykörút – Üllői sarkán.
Ahol ő, a számkivetett, gyakran hegedül,
S ma vonóval véste izzó agyamba,
Karcolta acélderekamba a román táncokat.
Hogy mint megkövült gyanta vagy rágógumi Ottmaradjon örökre.
Csendes eső mossa az aszfaltot fényesre,
S rendezi a tócsákat körökbe.
Ázott plakátok lógnak félig leesve.
Szép embertelenség.

De pisla fényemnél rossz arcú fazonok
Bűnözni készülnek.
S egymásnak feszülve rókáznak versenyt a Kamaszok.
Valahol egy telefont földhöz vágnak.
Mások beszólogatnak egy haspólós lánynak.
Valami dörren. Valaki fut.
Én nem így képzeltem a rendet,
De nekem itt… ez jut.

Megy haza a hegedűs, lábát verdesi
a nehéz keménytok.
Óriás leszel – mormogja maga elé,
míg bekapja az altatót.
Zsebében üveggolyó.
Holnaptól csak neked világítok, jó?