Szász Gábor: Hegedűszó a levegőért

Sivatagi oázisokká húznak össze minket a geometriai eredők,
mondják ritkul az oxigén.
Nyilván felzabáljuk!
Legyen kisebb a mozgástér, az majd kevesebb levegő!
Másképpen nem lehet, kész van a rendelet, csökkentik a teret.
Él még a versed,
igaz meg-megállva, megdöbbent szemekkel körbe zárva,
bár a szekér szaladt,
hogy majd földhöz csapkodva, szótagokra szakítva,
aszúvá aszalódva is még levegőért kiáltson.
Mondandója nem kerül veszendőbe, csak újraértelmezik;
nem kell a mozgástér az túl sok levegő,
közös utunk az erjedés, a pohár.
Így aszúként erjed már a versed, az értelem föld alá süllyedt homályában,
sötét kamrában falhoz vágott pohárból csorog a vérpiros nedű,
tollad tintája, ahogy vonatfüttyként sikít a hegedű.