Szakonyi Bence Szabolcs: Érték

Égen sötét felhő soraim játéka,
Rímem eső, mi lelkek földjét áztatja.
Fekete rózsa kél a könnyű talajon,
Remélve kivirul valamely tavaszon.

Mesém akár pókháló, magába ragad.
Ki olvasod nem vagy más csak parány falat.
Falat, ám de mégis megállít a falad.
Pók vagyok, ki lelked háza előtt marad.

Zongoraszóként száll feléd a fifikám,
Kelendő, rajtad kívül mások viszik ám.
De hiába írom harmóniák hegyét,
Ha mindez számodra csakis néma beszéd.

Adhatok én esőt, rózsát vagy éneket,
Hozhatok csillagot, réteket, kék eget,
Sírokba életet, ételbe ízeket,
Ha benned nem hagytam örök értékeket.