Sulyok Csaba: Levegőt!

Földutak gyújtják magukra az éjszakát,
tócsáik lángszeme a hold, émelyítő
süteményt böfögnek a főutcák, gaz és
térkő, önimádatban gyalázott idő.

Szemembe csapódik millió jaj-szilánk,
reszketnek széthulló rostély deszkái,
odavetve a nincs elé a van,
mit kezdjünk az élettel Uram?

Megülepszik az éhség üres gyomrokban,
kisírt tekintetekre hull néhány falat,
felhők csipkéjével áztatva arcukat,
mint kapált földekre vadléptek omlanak,

Távolról nézem a nyájat, a nap felé halad,
elporladni és üdvözülni egy és ugyanaz?
A kolomp, s a nyáj elnyomja a kérdezőt,
széttárom karjaim, de nem kapok LEVEGŐT!