Mészárosné Maya: Apa, hidd el, nekünk se könnyebb
Mikor te éltél,
az ember mindig félt.
Alázták lelkedet.
Küzdöttél, és nem
adtad fel semmiért
Megkínzott
testedet.
Védted hazád,
kiért, s miért harcoltál?
Fogságba estél,
és ott meglakoltál!
Otthon várt gyermeked.
Feleséged
szenvedett, s már úgy várt rád!
Hazatértél végre.
Kis családod éhező szája rád várt.
S beindult az
élet.
Lett szép házad,
múltad többé nem kínoz,
De a politika
veszélyes s kínos.
A gonosz
felébredt!
A városban
becsültek, szorgos voltál,
De kincsed
elvették.
Pincét, padlást
üresre leporolták,
Nulláról
kezdhettél.
Légy áldott!
Őrzöm drága emlékedet.
Tudom, jónak, s
rossznak egy a gyökere.
Lelked
eltemették.
Unokáid nem is
sejtik manapság,
Milyen volt a
terror.
Azt sem érzik,
hogy elvész a szabadság.
Higgyék, igaz sem
volt!
Van nekik más
félni való rengeteg,
Háború és
járvány, a föld megremeg.
Érzik, ez így nem
jó.
Látják rajtunk,
aggódunk a földünkért,
Van most tenni
való.
Emberek
vándorolnak szebb jövőért,
Európa a jó!
Mi meg közben
elveszítjük magunkat,
Tönkre teszik
kultúránkat s agyunkat.
Süllyed már a
hajónk.
Most kell tenni
villám gyorsan valamit,
Észnél kell most
lenni!
Helyre rakni a
téveszmét, hazafi!
Földünket
menteni!
Ez most a legfőbb
cél, s ha hosszú az út,
De jól
cselekszünk, megsegít majd az Úr,
Cél eszközt
szentesít.