Magyar Anita: Szonett IV.

Mert úgy szeretlek téged, mint' vak lennék,
szívem füstölgő, leledző homálya,
árnyékot vet lelked gömbölyded keblén,
szerelmet sóhajtó, néma fohásza.

Mert úgy szeretlek téged, mint' víz lennél,
ízben csöpögő, menyegző csodája,
melynek minden apró cseppjét rákentél,
szomjazó szirmaim léha sorába.

Mert szeretlek - kezed, mint az én kezem,
ott simul terajtad, s hever mellemen,
puha selyem, maradj örökre velem.

Mert szeretlek - helyed, mint az én helyem,
ott vagyok mindig neked és te nekem,
együtt evezve az azúr tengeren.