Iochom Zsolt: Reménytelenül

Akár a rög a röghöz, úgy simul
Megfáradt ember vállán a kereszt,
Szegényember balladája ez,
Hisz, aki szegény, az a legszegényebb!
Szegényember szeretője az esthajnalfénye,
Pedig ő is Isten földi teremtménye...
Tiszta szívvel bandukol előre,
Április 11 esti setétjében.

Levegőt! – sziszegi fogai között,

Érzi megfullad a nincstelenségben.
Eszébe jut: mikor az uccán átment a kedves...
Fiatal asszonyok éneke száll az esti szélben,
Kopogtatás nélkül tör rá a szótlan magány...
Az élete: ülni, állni, ölni, halni – ennyi csak.
Egy röpke dalocska a világ szimfóniájában.
Akár a hangya, oly szorgos volt egész életében,
Végül jön rá csak, mily haszontalan...

Ő nem ilyennek képzelte a rendet.
Az élete egy könyv bevezető nélkül,
Szabados dal, mit ránk hagy emlékül.
- József Attila! a vonat már sípol...
Én meg csak áldalak búval, vigalommal!

Jöjj el, szabadság!
Íme hát, meglelted hazádat...