Egyed-Husti Boglárka: Móló

A Tó partján reggel csak a vadludak csapatai vertek kisebb zajt, éppen a tóban kerestek az eleséget. A víz tükröződőd a felszínen, amikor mezítláb a mólóra lépett Anna.

Aztán csak nézett ki a fejőből. A fákat, a fákon lévő lombokat. A madarakat és a kisebb állatok neszét figyelte. A tó nyugodt és csendes volt.

Anna becsukta szemét és a gyerekkorára gondolta, amikor itt töltötte élete legszebb nyarát, a kis tábori házban.

Emlékezett a kedves konyhás nénire, aki megsajnálta őt, mikor nagy szemekkel sírt, mert első nap otthagyták a szülei vadidegen emberekkel. A néni-akinek a nevére már nem emlékezett-bevitte Annát a konyhába, leültette a kis piros székre és adott neki egy jó forró teát.

Anna most mosolygott, amikor ez az emlék előjött. Olyan kicsinek tűnt és a szék olyan hatalmas volt, viszont a néni kedves mosolya és a tea melegsége egy perc alatt az összes félelmét eloszlatta.

Azon a nyáron rengeteget kirándultak a tó partján és ott volt egy nagyobb fiú is, aki előszőr csak figyelte őt aztán pár nap elteltével meg is szólította.

"Szia András vagyok"-köszönt neki egyik reggel és utána már elválaszthatatlan barátok lettek.

Azon a nyáron egyik este Andrással kiszöktek, hogy megnézzék a teli holdat. Anna még most is emlékezett rá, hogy mezítláb suhantak át a mólon keresztül és végén András megához húzta és megcsókolta őt. Az első nyári csók. Az első szerelem.

Andrással még sokáig jártak együtt, igaz messze voltak egymástól, de minden nyáron kijöttek ide a mólóhoz. Itt veszítette el a szüzességét.

András magához húzta és rá nézett és megkérdezte, hogy fél-e? Mire ő vissza bólintott, hogy igen. András is félt, mert bár ő volt már lánnyal, de Annát szerette. Aztán megtörtént.

Szerelmeskedésük után még sokáig nézték a csillagos égboltot, ábrándoztak arról, hogy öreg korukban is majd így fogják együtt nézni a csillagokat itt a móló alatt.

Aztán jött a következő nyár és András már nem várta őt a mólónál.

Jött a felvételi időszak beiratkozás az Egyetemre és hiába Anna minden évben visszatért ide András már más életet élt. Szép nyári szerelem, szép gyerekkori emlék-gondolta akkor Anna.

Aztán ő is elköltözött először vidékre, aztán külföldre ment ösztöndíjjal tanulni. A szülei nagyon büszkék voltak rá, hogy ennyire sokra vitte, egyedüli gyerekként.

Eljutott Spanyolországba, Olaszországba és Franciaországba is. Elismert, sikeres üzletasszony lett belőle, de a gyerekkori szerelem és tó parti móló mindig ott volt az emlékei között.

Sokszor esténként eszébe jutott az az éjszaka, a csillagok így eldöntötte, hogy jövő nyáron hazamegy.

Most pedig ismét itt van. Az idő mintha megállt volna, semmi se változott. A kis ház még mindig ott van, a piros szék is és a móló is. Bár sokat veszített szépségéből, de a tó még mindig nyugodt és csendes.

Anna most megfordult és ment volna be amikor egy alak hirtelen a semmiből elé lépett.

"Szia Anna"-mondta és Anna nem hitt a szemének. András volt az. Ennyi év után ismét itt? A sors kegyeltelen, furcsa tréfája volna? Vagy a véletlen hozta így?

András magas, jóképű volt, fess fiatalemberből szolid negyven éves férfi látszatát keltette. Évek óta itt él, visszaköltözött ő is itt vett házat, majd apartman építkezésbe kezdett. Aztán befutott építész lett belőle. Az egész mólót most fogja felújítani újságolta. Lesz itt strand, büfé, játszótér és egy kis szálloda is. Amikor ezt Annának mondta, Anna látta a gyermeki csillogást a szemébe.

Aztán azt is elmondta, hogy Anna szüleitől tudta meg, hogy Anna hazajött és azt is mikor lesz itt pont a mólónál.

"Örülök, hogy látlak"-mondta tovább mosolyogva András.

Aztán az egész napot együtt töltötték, beszélgettek, ebédeltek, majd este a csillagos ég alatt ismét kiszöktek a mólóhoz.

András megint átölelte őt, Anna pedig megcsókolta.

"Szeretlek Anna"-mondta András. "Hiba volt téged elengedni".

"Én is szeretlek András".

Aztán ismét megtörtént ott a csillagos ég alatt az, ami anno gyerekkorokban, szerelmeskedtek és a végén ismét együtt nézték az égboltot.

Reggel a mólóról áradó vízpart csillogó tükrözésé keltette fel őket és végre Anna úgy érezte ismét hazatalált a szíve.

Aztán az ébresztő óra felkeltette ót az álomszerű álomból az Ébredés virágai ismét meséből valósággá lettek. Anna egyedül ált a móló partjánál, András hamvait tartva a kezében.

Már foltok borították kezét, ősz hosszú haja szállt a szélben András hamvait szórta szét a móló partján éjszaka pedig a csillagos part alatt ő is elmerült a tóparton.

Anna holttestét reggelre mosta ki a mólóhoz ismét a víz.