Egyed-Husti Boglárka: Lány a parton

Ott ült a lány a parton. A Duna vízének erős sodrása mentén. Cipő nem volt a lábán. Vajon mire készülhet? Elmosódva látom csak, szinte homályos a kép. Egy belső hang egyre zajosabban tör fel bennem. Le kell szállnom a villamosról. Le kell szállnom a villamosról. Szinte már ordít a hang. Hát nem érted? Le kell szállnod a villamosról. Ösztönösen teszem az egyik kezem a másik után, megnyomom a felső gombot. A villamos megáll én meg futok. Hozzá. A lányhoz a Duna parton. Minden olyan lassúnak tűnik. A lábamat mintha ólom húzná végig. Mindjárt ott vagy, mindjárt ott vagy mondta a belső hang és valóban mintha ott lennék. A lány csak ül és némán néz rám. Nem mond semmit. A szemei kisírva, látom, az arcán a sminket egy kép van a kezében. Összegyűrve, elmosódva, homályoson. Próbálom megszorítani a kezét visszahúzni, de már késő a lány eltűnik a Duna elnyelte. Hirtelen arra eszmélek fel, hogy már nincs ott. De akkor hol van. Majd meglátom magam a Duna tükrében. Meglátom az arcomat és a kezembe a fotót, ami elgyűrve van. Én vagyok a lány a Duna parton. És senki sem segít nekem. Hirtelen ráébredek, hogy egyedül vagyok a beton dzsungel közepén, egymagam kell szembenéznem az Élettel, a fájdalommal.

A villamos meg csak zörög tovább, elmosódva rajta a különböző emlékek. A történetek csak úgy cikáznak. Mindenki ül vagy zenét hallgat. Esetleg a telefonját nyomkodja. Mindenki ül vagy áll várja a következő megállót. Siet esetleg munkába, randira. Kávéra vagy találkozót beszél meg a barátaival. Idős nénik és bácsik is ülnek a villamoson. Ők már nem sietnek csak a piacra vagy a temetőbe. Ők már leélték az ő életüket, most mi következünk. A fiatalok. Álom ittasan ülünk, várjuk a következő megállót.

Az életünk tele van történetekkel. Kivel osztjuk meg azokat? Kinek meséljük el? A lány történetét? A vágyakozás történetét? A szerelem és szenvedés történetét? Ahogy a szavakból mondatok lesznek úgy a mondatokból egészek és én érzem, hogy abból pedig egy történet lesz. A lányról, a villamoson. Aki ül a padon. Kezében összegyűrt fényképpel. Az ajtók záródnak. Élünk tovább, utazunk tovább.

Az élet mint egy nagy út ahol senki sem tudja hova szól a jegye, csak felszáll vagy beszáll, néha kiszáll.

A lány pedig tovább száll. A Duna part felé.

Zümmögő méhek repkednek el vele a szavakon túl a folyó mentén. Áradnak szét a betűk és a történet kezd összeállni a toll bekészítve a papír elő, jegyzeteim szálnak szét. Sodorja őket a szél. Ahogy az egyik rajzfilmben a betűket sodorta el. Először az A betűt majd szépen tovább. Kis betű, nagy betű. Volt minden. Aztán elfogytak a betűk. Elfogyott a szó. A mondat végére pont került. A történet nem zakatol tovább. A vonat megállt. A sín bezárul. A villamos nem csenget, József Attila sem ír már több verset. Minden elalszik, lámpafényben úszik minden. A kirakat, a vár, a Duna, a Parlament. Ott ül a lábánál és nézi a lány a szoborral együtt.

Vajon hova mennek a hajók? Kik ülnek rajtuk? Milyen történetet mesélnek? A város megtelik megint élettel. Zajos, hangos zenével. Száguldó autókkal kik sietnek felhajtani a Rakpart felé. Esti szerelmes pár andalogva sétál és a Parlament előtt a helyőrség nézi őket. Milyen boldogok. Gondolják ők. Ők a zászlót most engedik le, pont váltás van.

A puskájukat megigazítják, köszönnek némán egymásnak. A lány még mindig ott ül a parton. A Duna aranyban játszik. A város fénye megvilágítja. Budapest este is gyönyörű. A Gellért szobor szárnyai mintha nagyobbak lennének és mintha a szobor valóban repülne a város felett. Vigyázva álmainkat és történetünket melyet holnap reggel mesélni kell.

Az újságba, a kirakatba, a parton, a folyón, a szigeten, az avarban, a mezőn és mindenhol.

A lányról, a Duna partról. A Képről, melyet talán egy műterembe látott, egy festő vászon, keretbe bekeretezve. Mint a majális, ülnek és esznek az emberek. Vidámak, boldogok a színek élnek, ragyognak.

Igen egy keretbe teszem ezt a történetet. Oda való. Talán az olvasó is oda képzeli a lányt. Ahogy ül a Duna parton és meglát engem és átölelve azt gondolja itt van ő és vele együtt utazom én is a villamoson és talán együtt kerekebb lesz a történet.