Bús Anna: Út önmagamhoz

Szabadság? Régóta nem éreztem ezt az érzést. Amikor még élt anyukám, nyugalom volt. Ilyenkor úgy érzi az ember nem korlátozzák, szárnyal számomra ezt jelentette a gyerekkorom.

A vonatokat mindig is élvezettel néztem azon mélázva, vajon hova mennek az emberek, sorsok változnak-e meg emiatt a hosszú robogó szerkezet miatt.

A világot sokáig színes, gyorsan kavargó változatos dolognak hittem. A vonat az utazás, boldogság, kaland helyszíne volt számomra. Míg nem minden megváltozott.

Az én hibám volt, ami történt. A plüssmackómat beejtettem a vonatsínek közé, ezért anyukám be akart menni érte, mivel az érkező vonatra szólt a mi jegyünk is. Nem figyeltük, hogy egyre gyorsabban közeledik. Sosem felejtem el anyám elkínzott arcát, sikolyát amint a vonat nekiütközött. Örökre beleégett az emlékezetembe. A sziréna hangja egyre közeledett, láttam a szánakozó mentősök arcát, majd jött az elkerülhetetlen ítélet: - részvétem, sajnálom.

Ezek után nem mentem a vonatok közelébe, mert ha hallottam hangját, mindig édesanyám jutott eszembe. Sokként ért halála nem tudtam felfogni, hogy a legkedvesebb személy eltűnt az életemből. Édesapámra se számíthattam az ivásban kereste a megnyugvást, mellőzve egyetlen fiát. Nevelőszülőkhöz kerültem, ahol társaim rendszeresen csúfoltak, elvették cuccaimat, már semmi se érdekelt, hiszen nem volt családom, ami miatt magamra vethettem. A rossz élmények után már vártam, hogy valami jó történjen, de csalódnom kellett. Egyszer csak az utcán mentem, amikor hirtelen minden elsötétült.

• Jól vagy, hogy kerülsz ide? - hallottam a kérdést

Egy ágyon feküdtem, hasogatott a fejem és gépekre voltam kötve. Ekkor jöttem rá, hogy kórházban vagyok.

• Fogalmam sincs, szerintem elájulhattam, mert minden elsötétült hirtelen.
• Nekem is így kezdődött, remélem neked semmi komoly. Egyébként Laura vagyok.
• András, te beteg vagy?
• Igen, rákos vagyok, már hónapok óta itt vagyok. De nem olyan rossz a helyzet, mint aminek tűnik, bár a kemó kemény, szerencsére még a kezdeti szakaszba diagnosztizáltak.
• És nem vagy magányos?
• Kezdetben az voltam, de megszoktam. Az ápolók nagyon kedvesek, a kezeléseken velem egykorúak vannak és az idősek imádnak.
• Bárcsak én is ilyen pozitív lennék az életben. A szüleid?
• Meghaltak autóbalesetben. A tieid?
• Nevelőszülőknél élek, anyukám meghalt, apukámtól elvettek.
• Sajnálom és azóta nem is találkoztál apukáddal?
• Nem.

Nem tudtam megmondani, miért ilyen jó beszélgetni a lánnyal, de régóta nem éreztem ilyen nyugalmat és örömöt senki mellett. Úgy gondoltam nem érdemli, meg hogy ide került nagyszerű élet várta volna, amit nem gépek között kellene töltenie. De sajnos az élet sokszor nem igazságos.

• Fiam – szólított meg mosolyogva, azaz ember, akire már rég nem számíthattam, az apám.
• Mit keresel itt?
• Érted jöttem, gyere menjünk haza.
• Most viccelsz velem? Már régóta nem vagyok a fiad, lemondtál rólam.
• Sosem mondtam le rólad, de helyre kellett jönnöm.
• Hagytad, hogy elvigyenek és nem is kerestél, nem megyek veled sehova. Nem érdekel a bűntudatod.

Ezzel otthagytam nem érdekelt már egyáltalán nem ismerem őt és ő se engem.

• András minden rendben? Szeretnél beszélni róla?
• Nagyon nehéz ez nekem nem bírom látni, sem megbocsátani. Elhagyott, amikor a legnagyobb szükségem volt rá, erre csak így megjelenik. Tudom, hogy neki is nagyon nehéz volt anya halála, de az italt választotta helyettem, pedig én ott lettem volna neki.
• Megértelek, de meg kell bocsátanod neki. Tudod, hogy én hányszor kívánom, hogy beszélhessek a szüleimmel? Én már ezt sose tehetem meg csak a sírjukhoz beszélhetek. De neked még itt az apád, ne utasítsd el. Adj neki egy esélyt mindenki hibázhat, de most itt van és veled akar lenni.
• Igazad van, de veled mi lesz, ha én elmegyek?
• Nagyon fogsz hiányozni, de bármikor meglátogathatsz, örülök, hogy megismertelek.
• Én is. Nagyon különleges személy vagy Laura.

Ezek után, lassan de újra összeszoktunk apával. Laurát továbbra is látogattam. A kórházban a kedvenc helyére vitt el az újszülöttekhez.

• El tudod hinni, hogy mi is ilyen picik és édesek voltunk? Ha rossz napom van, mindig ide jövök és megnyugtatnak ezek a csöppnyi kisemberek.
• Hogy érted, hogy rossz napod van, nem azt mondtad, hogy jobban vagy?
• Úgy volt, de nem használnak a kezelések, valószínűleg pár hónap múlva meghalok András, de én a megmaradt időt ki akarom használni, veled tölteni.
• De miért nem mondtad hamarabb? Te vagy a legjobb barátom, nem akarlak elveszíteni.
• Nem akartam, hogy szomorkodj, sajnálkozz. Ez az élet nem irányíthatjuk. Ha eljön az időnk, nem szabhatunk gátat neki.
• Túlságosan érett vagy a korodhoz képest. Mit fogok csinálni nélküled?
• Amit eddig is, azt akarom, hogy szép emlékekre gondolj vissza ne pedig a rosszakra. Ha már nem is leszek veled, akkor is lélekben veled leszek.

Csodás 2 hónapot töltöttünk együtt, tele szeretettel, fájdalommal, reménységgel. Mindig szeretettel gondoltam Laurára. Mióta megismertem jóra fordult az életem visszakaptam apámat, otthonomat. Sokat köszönhetek neki, miatta találtam vissza a régi önmagamhoz.