Balázs Szabolcs: Bűntudat ostoroz

Fojtó bűntudat ostoroz.
Vétkemet gyónja énekem,
Amiért magamat annyiszor
Feladtam és temettem.
Nem azt bánom, ami megvolt.
Az fáj, ami kimaradt.
Nem az, amin túlhaladtam.
Az bánt, ami túlhaladt.
Nem az tép, hogy tisztességem
Éjjel-nappal testet ölt,
Az feszít, hogy alig-alig
Hagy egy kicsi levegőt.
Nem azt gyászolom, mi tőlem
Fényév messze elkerül.
Amiért nem marasztaltam,
Azért sírok legbelül,
S hogy istenadta lángomat
Takarékon égetem:
Más az, miként megálmodom,
S elsimítom életem.
Felemészt, hogy önmagamon
Átjárok, mint a huzat.
Vétkemet gyónja énekem,
Ostoroz a bűntudat.