Balázs Erzsébet: Légszomj

Mikor szíveden, s szívemen bánat ül,
Támaszod lettem, testestül, lelkestül!
Sosem hittük, hogy ez velünk történik,
Hetek múltak el, tested csak őrlődik.

Harcoltunk a kegyetlen kórral szemben,
Véressé, gennyessé vált ó egy eszme!
Élni vágytál, ne jöjjön ítéletnap,
A légszomj s a kín gyötörtek minden nap.

Utat róttunk, fájdalmad néha enyhült,
Kevés nagy remény, a lét egyre gyengült.
Utolsó éjjel nem voltam melletted,
Indultál utadon, el kellett menned!

Testeden a hegek gyógyultak, lelkünk
A kínok küszöbén toporgott, féltünk!
Elvitted messzire "gyógyító"heged,
Még gyötör a kínzó lelkiismeret.

Itt élek ebben a veszélyes korban,
Egyedül, ki tudja, mily gennyes kórban!
Vajon ki mondja meg majd, hogy mit tegyek,
Elmém veszítem, s élő-halott leszek!